A megszűnését
februárban bejelentő Szputnyik Hajózási Társaság előadásait – köztük A
heilbronni Katicát - tavasz végéig láthatja a közönség. Kleist darabja egyszerű
cselekményvezetésű, jól követhető lovagdráma, amelynek végén a tiszta és
állhatatos jellem elnyeri jutalmát, a rossz, intrikus figura pedig hoppon
marad. Mintha a gyerekkor régi meséi elevenednének meg, várnéppel, császárral,
mitikus lényekkel. Szinte tapintható a darab szellemiségében a Süsüből
ismerős rigmus: „Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad” –
váratlan találkozások, egymásra találások, fennkölt lovagi eszmék, csinos
ruhák, vitéz paripák, szép nők. A rendező, Kovács D. Dániel legnagyobb érdeme,
hogy a kissé süsüs mesét a lehető legegyszerűbb eszközök kreatív
felhasználásával komoly felnőttmesévé mélyíti.
A díszlet elemei
könnyen leltárba vehetők. Írd és mondd: 2 darab asztal, 1 darab szék, 1
mennyezeti lámpa. Ezekkel a minimál-elemekkel és elemek között játszanak a
színészek.
Az előadás azzal a
jelenettel indul – azt a jelentet emeli ki a darab utolsó részéből az elejére a
rendező -, amikor Friderik, Sugárvár grófja gyengéden, udvarlóan faggatja a
bodzabokrok árnyékában a félálomban lévő Katicát: miért követi őt mindenhová? A
két összetolt asztal képezi a mező magaslati pontját, Kurta Niké hunyt szemmel
elhanyatlik rajta mozdulatlanul, Hajduk Károly óvatosan mellé húzódik és
igyekszik elejtett szavaiból kibogozni a titkot, mintha csapdába esett állat
fájó mancsát bogozná ki a rácsapódott vasak közül. Rejtély, kíváncsiság, segítő
akarat és vonzalom lebeg a levegőben, egyelőre súlytalanul, megfoghatatlanul.
Azután a szín
bírósági tárgyalássá alakul, ahol újabb szereplők jelennek meg, tisztázódik, ki
kicsoda, hogyan vonta magára Friderik Katica apjának, Tiboldnak a haragját. A
himbálózó mennyezeti lámpa fényében ide-oda bolyonganak a talpig feketébe
öltözött esküdtek árnyai. Tibold hosszú monológban ismerteti az előzményeket,
Király Dániel helyenként küzd a masszív, tömör szöveggel, amely mintha
egyhelybe szegezné; keveset mozog, gesztikulál. Amint Sugár grófja átveszi
Katica vallatását, megelevenedik a szín. Hajduk Károly méltóságteljes,
disztingvált jelenség. Gyóntató modorban kezdi, kenetteljesen és távolságtartón.
Később egyre vehemensebben faggatózik, indulatba hozza az egyébként szelíd
természetű Katicát, aki rosszul viseli saját felindulását, reszket és szorong.
Nincsenek egyenlő helyzetben; Katica térdel, Friderik mindig legalább fél
fejjel fölé magaslik, és nem ismer pardont: szavaival fokozza a lányra nehezedő
nyomást, lehajol hozzá egészen közel, szemével fogvatartja a szemét, és kérdez,
egyre kérdez. Az igézet, amellyel szándéka ellenére hatalmában tartja az
emlékei közt kutató, engedelmes Katicát, nyilvánvaló. Maguk az esküdtek is
látják, és megsajnálják a tehetetlenül vergődő, értetlen leányt. A tárgyalás
Friderik felmentésével végződik. A bosszúszomjas apán kívül mindenki úgy
gondolja, hogy semmiféle ördögi, rosszindulatú mesterkedésről nincs szó, csupán
„a természet mindennapos csodáiról”. Tibold karjára veszi az eszméletét vesztő
lányt és kiviszi a színről, Friderik pedig valódi könnyeket sír, mintha a saját
könyörtelen faggatózása utólag fájni kezdene belül.
A nevezetes asztalka
ismét átalakul, Kunigunda – Bach Kata – hever rajta megkötözve fogolyként. A
fogoly körül állandó a nyüzsgés-forgás a szénégető kunyhó sötétjében. Szabó
Zoltán egyszerre játsza a két fogvatartót, Miksa és György grófokat. Néha
balról villan fel a fény, Szabó Zoltán félprofilban látszik, mély, rekedtes
hangon dörmög. Máskor jobbról világítják, eltérő szögből; egészen más hangon
szólal meg, másik karakterre vált, fél pillanat alatt. A kontraszt
ellenállhatatlanul mulatságos. Ugyancsak Szabó Zoltán lényegül át még számtalan
más gróffá is az előadás folyamán, újra és újra megteremtve pillanatról
pillanatra a saját ellentétét.
Hamarosan megérkezik
Friderik, akinek szintén a kunyhó mellett vezet el az útja. Ismeretlenül is a
hölgy szolgálatára kel és nekilát a kiszabadításának. Csatajelenetek
hangeffektjei hallatszanak, kard pendül, buzogány suhog, a vitézek úgy vívnak
egymással, mintha fegyver lenne a kezükben, holott csak a levegőt markolják, és
úgy esnek össze sebesülten, mint akiket valós találat ért. Az illúzió szinte
tökéletes, és hogy mégis illúziótlanul, láthatóan tárgyi eszközök nélkül
teremtik meg, nevetésre ingerli a nézőt.
Bach Kata szigorú
eleganciával jeleníti meg az arisztokrata hölgyet. Határozottan, ugyanakkor
mértéktartóan flörtölni kezd megmentőjével, Friderikkel; gyakorlata van benne,
hiszen rendre az ujja köré csavarja a környék lovagjait.
Friderik álmát Király
Dániel meséli el Szibilla szerepében, a felismerhetetlenségig öregasszonnyá
lényegülve. Ezúttal nem monologizál, hanem előadja az álmot. Eljátssza
Frideriket, az anyját és az angyalt, jó arányú szereptorlódással: egyszerre
marad az elbeszélő Szibilla és az a figura, akiről éppen mesél. Kunigunda
töprengve hallgatja, fejében már érlelődik a terv, hogy megszerzi férjnek
Sugárvár grófját. A siker azonban nem csak a kiszemelten múlik, hiszen ott van
az udvarnál a betolakodó vendéget dühös gyanakvással figyelő, akaratos anya is
- Rainer-Micsinyei Nóra -, aki kezének intésével irányítja fiát Kunigundához
közelebb vagy távolabb, ahogyan a helyzet – az érdekei – kívánják.
A kisasztalt egy
időre száműzik a színről, amíg Katica és az apja hazafelé tartva
keresztülvágnak egy fenyőerdőn. Újabb illúzió: a két alak a nézőkkel szemben,
egy helyben sétál, két oldalt elsuhan mellettük a táj, illetve a fenyőágakat
ringató fák. Katica az oldott családi közegben beszédesebb, mint eddig.
Arckifejezése, hangjának tónusa butuskás, szavaiban van valami primitív és
erőszakos. Apjával való vitájában hisztérikusan elragadtatja magát, és amikor a
saját haláláról vízionál, Tibold elveszti a türelmét és kioszt egy pofont.
Katica elcsendesedik, Tibold bocsánatkérően tudakolja, haragszik-e. Folytatják
az útjukat, nem történt helyrehozhatatlan törés, hiszen alapvetően szeretik
egymást.
Még aznap véletlenül
a lány tudomására jut a Sugárvár ellen tervezett merénylet, Katica
felkerekedik, hogy személyesen adjon hírt a veszedelemről. A kisasztal
visszatér mint várkapu, a leány megdöngeti. Friderik, aki éppen házasodni
készül, minden eddiginél kevésbé örül a hívatlan és váratlan vendégnek.
Meghallgatni sem hajlandó, és amikor Katica csak köti az ebet a karóhoz, hogy
életbevágó hírt hozott, lekapja a falról a fekete habszivacs korbácsot és
komoly indulattal elveri. Minden ütés mintha azt kérdezné: még mindig itt vagy?
Még mindig nem unod?
Katica tehetetlenül
áll, miközben csúszik szét: kibomlik a haja, ruhája egyre ziláltabb. Friderik
végre kiadja minden dühét és sarokba hajítja a korbácsot. A döbbenten figyelő
szolga, Gottschalk – Kárpáti Pál – igyekszik enyhíteni a feszültséget, szelíden
félrevonja Katicát és kifaggatja, mi járatban van pontosan. Mint korábban is,
most is nyíltan örül, hogy viszontlátja a lányt.
A közelgő támadás
híre észhez téríti Frideriket. Elszégyelli magát, ahogyan Katicára néz, és egy
selyemkendőt kínál neki védelemül az esti hideg ellen – de ezt is olyan
szerencsétlenül, hogy a földre ejti, Katica hajlonghat mélyen a kelme után.
Villódzó fények közt
kezdetét veszi az ostrom, itt porba hull egy fej, ott átharapnak egy torkot,
nyílvesszők repkednek a levegőben, az egyik vessző ütközések és kanyarok után
talál célba, mint a biliárdasztalon a cselesen meglökött golyó. Miután mindenki
holtan hever a csatatéren, a holtak életre kelnek, modern zenére táncra
perdülnek, Friderik alaposan megforgatja Katicát és Kunigundát, majd a két lány
Frideriket. A bohózatba illő vérfürdő után elkomolyodik a történet, a szerelmi
háromszög egyre élesebb körvonalat kap.
Megismétlődik a darab
első jelenete - hasonló szavakkal, de bizonyos látványbeli különbséggel -,
amelyben Friderik arról kérdezi az alvó Katicát, miért jár utána mindig. Katica
még azelőtt vetkőzni kezd, hogy elaludna, hiányos öltözékében a vallatás
hangsúlyosan erotikus. Mögöttük kinyílik a tér, gőz gomolyog, a díszletben
nincs semmi földi; egy másik valóság veszi őket körül.
Valamivel később
kiderül, hogy nem csak körülöttük, hanem Kunigunda körül – helyesebben: magában
Kunigundában - is van valami furcsaság. A flörtre mindig kész szép hölgy álcája
lassan szétmállik, előbukkan alóla egy gépies, célratörő, kevéssé emberi és
nagyon hideg lény alakja. Ahogyan Friderik és Katica közelednek egymáshoz, úgy
szorul ki egyre jobban Kunigunda a méltó vetélytárs szerepéből, mintha eddig
Friderik figyelme melegítette volna, és most, hogy a figyelem elfordult róla,
képtelen lenne leplezni érzelemszegény, szürkévé fakult valóját. A változás
Frideriknek is feltűnik, úgy néz Kunigundára, mintha először látná – bizonyos
értelemben így is van -, végigtapogatja, mintha a bőre alatt keresné azt a
másik, vidám és érte rajongó nőt, aki nincs sehol. Kunigunda még adja a
menyasszonyt, de kimondatlanul is érződik, hogy kétségbeesett színjátékról van
szó, amely nem téveszt meg senkit, legkevésbé Frideriket.
Kunigunda mellett
Katica ragyogóbbnak tűnik fel, mint bármikor; fényét emeli frissen szerzett
rangja, miután a császár örökbe fogadja és lányaként kezeli. Friderik, aki
korábban sem bizonyult a szerelmi tapintat bajnokának, megkéri Katica kezét és
Kunigundáról, valamint a vele történt eljegyzésről egészen egyszerűen
megfeledkezik. Kunigunda csak a szerelmesek kézfogóján döbben rá, hogy nem ő
lesz az ifjú feleség. Jeges hangon, megalázottan átkokat szór a fiatal párra.
Katica, aki, mint korábban, most sem érti, mi történik körülötte, csak azt,
hogy mint eddig is, most is elválaszthatatlanul Friderikhez tartozik, nem bírja
a beálló, komoly csöndet és elveszti az eszméletét.
Hátul újra kinyílik a
tér, bele a végtelenbe, gomolygó gőz száll fel, elfedve a szemhatárt.
Friderik a karjába
veszi menyasszonyát, hosszan szembenéz az ellenségesen rájuk meredő
Kunigundával, majd elfordul, védőn magához szorítja Katicát és eltűnik vele a
párás, gomolygó ködben.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Heinrich von Kleist: A heilbronni Katica
Rendező: Kovács D. Dániel
Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Időpont: 2015.02.21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése