Évek óta nem nézek tévét. Erős szűrőn keresztül, válogatottan érkeznek a külvilág hírei. Tudtam, hogy létezik egy Amy Winehouse nevű énekesnő és tudtam, hogy önpusztító életmódjába belehalt. Mást nem tudtam róla. Alapvetően annyira taszít a mód, ahogyan a bulvármédia a szerencsétlen emberi sorsokról tudósít, hogy azonnal kifeszül és zár a szűrő - nem a tragikus sors előtt, hanem a tragikus sorsból fújt szenzációhajhászat előtt.
Múlt héten a rádióban elcsíptem egy beszélgetésfoszlányt. Nem tudom, melyik adón, ki mondta vagy kinek mondta: mindenesetre elhangzott, hogy az énekesnő nagyon jó, egyedi hanggal bírt és mindenképpen érdemes megnézni a róla készült dokumentumfilmet (Amy - az Amy Winehouse sztori). A "jó hang" és a "dokumentumfilm" szavak áthatoltak a védelmi vonalon. Beültem egy kis mozi szűk termébe, ahová rajtam kívül még négyen érkeztek, és ahol pattogatott kukorica-ropogtatás, valamint sültkrumpli-csámcsogás aláfestése nélkül tekintheti meg a közönség az énekesnő rövidre szabott életútját.
Tetszett a hang. Egy pályatárs megjegyzi még ez elején: öreg lélek sugárzik belőle, s felteszi a kérdést, ha Amy tizennyolc évesen ennyire tapasztalt, tudatos zenét kreál, hová jut vajon hét-nyolc évvel később? A választ senki sem sejti. Akkor még nem sejti senki az elkövetkező népszerűséget, sikert és lecsúszást. Amy azt mondja, egyedi zenét akar(t) írni, olyat, amelyet ő maga szívesen hallgatna. A dalaiban a saját életét írja; amit papírra vet, illetve amiből dal születik, ahhoz elsődlegesen köze van. Tudatos az érzelmeit illetően, kordában tartásukban viszont ijesztően tehetetlen. Tudja, hogy amit előad, az jó, de nem tudja megvetni élete önálló fundamentumát, nem tudja megszabni, mihez legyen elsődlegesen köze. Amikor álomhangjával önállóan keres, és tiniként beköltözhet első önálló lakásába, minden vágya, hogy egész nap zenével foglalkozhasson és füvezhessen. Önálló ambíciója nincs. Csonka és zavaros képletű családjából kipottyanva az élete továbbra is csonka és zavaros képletű marad. A keletkező űrt egy rossz múltú és jelenű férfival való kapcsolat tölti ki. "Bármit megteszek, amit te is" - szól Blake-hez, akivel később összeházasodnak, és aki nincs jó hatással rá. Semmi nem olyan fontos, mint hogy közel érezhesse magát hozzá és semmi sem olyan riasztó, mint a közéjük esetlegesen beékelődő távolság. Különös módon Amy előre látja, mi fog történni. "A szerelem megöl engem." Azonban hiába látja, tehetetlenül sodródik tovább.
A szűk létszámú közönség előtt van igazán elemében, amelynek minden tagjával szinte személyes szemkontaktust tarthat, és amely előtt nem kell divatnak, szerepnek, előzetes elvárásoknak megfelelnie. A milliók előtt való ikonként parádézás nem az ő világa, egyediségéből csak veszít vele. A tömeg kegyetlen és hálátlan, ha nem kapja meg, amit akar. "Énekelj, vagy add vissza a pénzemet" - kiabálják az énekesnőnek, aki tudatmódosítók hatása alatt lép színpadra és képtelen az elvárásnak megfelelni.
Figyelemre méltó, hogy nem látom indulatba jönni. Nem dühödik meg a börtönviselt férjére, a sikereiből tőkét kovácsoló apjára, a követelőző közönségre és a pofátlan újságírókra, akik a tapintat és jóérzés után kiáltó helyzetekben is pardon nélkül szembevillognak a vakuval.
Amy-n óriási a nyomás, hogy jó és még jobb legyen. Nem bír ellentartani, és a nyomás alatt folyamatosan csúszik szét. Egy fiatal pár közös fotót kér tőle, az apja biztatja, hogy álljon be mosolyogni a lencse elé. A párocska megkapja a képet. A papa szerint Amy nem mosolygott elég lelkesen, és elrontotta mások örömét. Amy türelmes: de hát megkapták, amit akartak, mi a baj...? Hiába ad, azt a visszajelzést kapja, hogy még mindig nem adott eleget.
Szeretem a film azon részeit, ahol Amy természetesen énekel, csak egy gitárral vagy bármilyen hangszeres kíséret nélkül. Szeretem azt a részt is, ahol Tony Bennett-tel duettezik. Természetes és tiszta. A hivatalos klipjeiben és turnéiban van valami nehezen elviselhetően mű. Ezért nem fogom hivatalos csatornákon továbbra sem megnézni őt. A filmet viszont, amely Amy természetességét legalább részben konzerválta, megnézném még egyszer.
